Az először 1996-ban kiadott mű mára az építészettel foglalkozó szakirodalom klasszikusává vált. A könyv alapkérdése, hogy noha öt érzékszervünk van, az építészet és a design területén miért is emelkedett ki közülük ilyen dominánsan a látás. Az elektronikus világ mindent elöntött képekkel, s ez még inkább hangsúlyossá tette az eredeti felvetést. Juhani Pallasmaa úgy véli, hogy a maradék négy érzékszerv figyelmen kívül hagyása az alapvető oka annak, hogy az építészet kiürült, elszegényedett, és immár nem képes életre szóló, inspiráló, befogadó térélményt biztosítani. A könyv minden olvasója revelációként éli át a szerző felfedezését.

„Az építészetben az új, digitálisan túlterhelt technikák alkalmazása ehhez a nagyzoláshoz csatlakozik. Pallasmaa ezelőtt a zajos háttér előtt idézi fel a gondolkodás ama magányát és menedékét, amit korábban úgy nevezett, »a csend építészete«. Tanítványaimat arra fogom ösztönözni, hogy olvassák el ezt a könyvet és gondolkozzanak el a »háttérzajon«. Mert »létünk mélysége« manapság vékony jégre futott.” (Steven Holl, amerikai építész)

John Pawson a felgyorsuló változások között az egyik lehetséges gondolkodásmód legkarakteresebb képviselője. 2012/2. lapszámunkban bemutattuk a Münchenben rendezett oeuvre-kiállítását. A kortárs magyar építészeti színtéren a pannonhalmi bazilika társtervezőjeként (2012/3) van jelen, amely a hazai építészeti közéletben élénk párbeszédet generált. Az alább olvasható szöveg az 1996-ban megjelent, magyarra eddig nem fordított elméleti kötetének előszava, életművének ars poeticája

Victoria Mitchell a Norwich University College of Arts docense, az interdiszciplináris szemléletű anyagi kultúra kutatás, azon belül pedig főként a textilkultúra nemzetközi rangú szakértője. Írása legelső változata a Tanya Harrod által szerkesztett Obscure Objects of Desire: Reviewing the Crafts in the Twentieth Century (Crafts Council, London) című konferenciakötetben jelent meg 1997- ben (324−332). A magyar fordítás a szöveg újabb kiadásából készült: Hemmings, Jessica (ed.): The Textile Reader, Berg, Oxford, 2012, 5−13.

Noha talán nem pontosan Liszt volt az, aki feltalálta a zongoravirtuóz figuráját, de mindenképpen ő határozta meg azt a modellt, amelyet az őt követő virtuózoknak követniük vagy elvetniük kellett. Az elsők között ismerte fel, hogyan születhet meg a modern értelemben vett sztár a boszorkányos technika és a szexuális vonzerő házasságából. A virtuóz figurája azonban telis-teli van ambivalenciával, olyan többszörös ellentmondásokat von maga köré, amelyek – a test, a színház, a megtévesztés, a retorika és hasonlók összefüggésében – már legalább Platón óta kísértették a megjelenés vagy a látszat fogalmait. Jelen esszé ennek a nyugtalanítóan karizmatikus figurának a kulturális jelentéseit igyekszik felvázolni a következő kérdések segítségével: Mi volt a zongoravirtuóz ambivalenciájának kultúraspecifikus alapja, és jellemzően milyen formákat öltött magára? Milyen társas eseményként valósultak meg koncertjei, és ezek az események milyen viszonyt létesítettek az előadó és a közönség között? Mi volt a virtuóz sajátos zenei jelentősége? Milyen volt a kapcsolat a virtuóz által előadott és az általa komponált zene között?

Peter Dayan az Edinburgh University Francia Tanszékének oktatója, 2007 óta a világ első „Words and Music Studies” professzoratúrájának birtokosa. Legutóbbi könyve az Ashgate kiadónál jelent meg: Art as Music, Music as Poetry, Poetry as Art, from Whistler to Stravinsky and Beyond, Aldershot, Ashgate, 2011. A jelen fordítás eredeti megjelenési helye: „Apollinaire’s Music”, in Forum for Modern Languages Studies vol. 47 no. 1 (January 2011), 36–48.

R. Monelle a The University of Edinburgh professor emeritusa, a nemzetközi zeneszemiotikai kutatások egyik legismertebb és legtöbbet idézett alakja, aki könyveiben a jelelméleti megközelítést szociológiai, antropológiai és filozófiai kérdésekkel összekapcsolva alkalmazta a zene területén. Ez az írás az alábbi tanulmány rövidített-szerkesztett változata: Genre and Structure, in Monelle, The Sense of Music. Semiotic Essays, Princeton University Press, Princeton and Oxford, 2000, 115-146. o. Az eredeti címben szereplő ’genre’ kifejezés kéttős értelmét a magyar nem tudja visszaadni, ezért a szövegkörnyezet függvényében hol ’műfaj’-ként, hol ’zsáner’-ként fordítottuk. (A ford.)

Kísérőszöveg Michelle Makarsi lemezéhez.
A lemez programja:

H. I. F. Biber: g-moll Passacaglia

Stephen Hartke: Caoine

Max Reger: Chaconne az a-moll szonátából, op. 91

George Rochberg: Caprice Variations

J. S. Bach: Partita no. 1, BWV 1002

Michelle Makarski – hegedű ECM New Series 1587